Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Frieze New York

Műértő Műértő

Frieze New York – Trendek közt sétálva

A Frieze több mint negyedszázada van jelen a kortárs művészeti szcénában. A brand magazin formájában debütált 1991-ben, majd a művészeti élet és piac növekedésével összhangban Amanda Sharp és Matthew Slotover, a lap alapító szerkesztői 2003-ban kortárs művészeti vásárt szerveztek Londonban. Az ambiciózus rendezvény azóta is a legprogresszívebb, legújabb trendeknek nyújt platformot. 2012-ben profilja és mérete tovább bővült: a Frieze mellett megnyílt a Frieze Masters vásár Nagy-Britannia fővárosában, ahol évről évre megtekinthetők a klasszikus és a XX. századi nagymesterek galériáinak standjai. 2014-ben a Frieze New Yorkot is beindították, mely a helyi színtér növekedésére reagálva ötvözi a két korszakbeli fókuszt az Újvilág művészeti és műkereskedelmi központjában. Még éppen időben, ugyanis idén először a klasszikus és modern művészetnek szentelt topvásár, a TEFAF is betört Manhattanbe – ráadásul a Frieze New York megrendezésével párhuzamosan. Az erős versenytárs némileg megbolygatta a Frieze New York koncepcióját, de ez nagyon is kedvező fejleménynek tűnik.

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő júniusi lapszáma

A létezés taktikái – Kondor Béla a Testőrpalotában / Moszkva glocal – kortárs művészet az orosz fővárosban / Véletlennek köszönhető? – két tárlat a szamizdat-övezetből / Trendek közt sétálva – tudósítás a Frieze New Yorkról / Csoportenergia – a Pécsi Műhely a Ludwigban / Gazdagság és terror – a 13. Sharjah Biennálé / A közönségízlés jegyében – kiállítások a filmhíradóban 1924–1944 / Túl a csillagokon – titokzatos tájak Monet-tól Kandinszkijig

Biztonsági okok miatt nem indít és nem fogad járatokat a szentpétervári repülőtér

Biztonsági okok miatt nem indít és nem fogad járatokat a szentpétervári repülőtér

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Orbán repülőrajtot ígért a magyar gazdaságban, de van itt pár probléma

Orbán repülőrajtot ígért a magyar gazdaságban, de van itt pár probléma

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

A címlapról ajánljuk